Gentlemen's Choice
FŐOLDAL | Rólunk | Elérhetőségek
Játékszer Gazdaság Autók Divat Életmód Technika Kultúra
Főoldal » Divat » A cipő nem tud felejteni

A cipő nem tud felejteni

Manapság már nem kell különösebben jól informáltnak lennie ahhoz a budapesti dzsentlemennek, hogy tudja, ha lelket kell öntenie egykor szebb napokat látott mokaszinjába vagy klasszikus bőrcipőjébe, akkor a Székely Mihály utca felé kell vennie az irányt.

A cipő nem tud felejteni

Ott rendel ugyanis a dizájnercipők doktora, az Andrássy út nem hivatalos cipésze, Zavara József, akinek fiatal kora ellenére immár egy szekérderékalj luxus lábbeli köszönheti olyannyira megfiatalító ráncfelvarrását, hogy talán még maguk a tervezőik sem ismernének rájuk.


Gentlemen’s CHOICE: Egyszerűen bámulatos, hogy a műhelyedben az európai divathetek szinte minden jelentősebb résztvevője képviselteti magát egy pár lábbelivel. Hogyan jut el valaki odáig, hogy ilyen fiatalon, ha informálisan is, de az „Andrássy út cipésze” lehet, illetve hogy az itt található neves világbrandek ennyire megbízzanak a munkájában?
Zavara József: A kulcsa talán az, hogy ez számomra jóval több, mint munka, ez egyfajta szerelem. Persze, biztos van benne némi szerencsefaktor is, hogy az üzletem ilyen közel esik az Andrássy úthoz, de mindig azt szoktam mondani, hogy a produktum beszéljen az ember helyett, és ne a szája. Vállalom, hogy a hivatásom rabja vagyok, szeretek mások számára lehetetlennek tűnő dolgokat megvalósítani, és ezt elismerik az ügyfeleim is. Nem mondom, az elején voltak olyan pillanatok, amikor valamelyik luxusmárka alaposan feladta a leckét, de addig járt az agyam a problémák megoldásán, hogy akár egy más által elkövetett súlyos hibát is rendbe tudtam hozni – a szakmai önérzet miatt sokszor ingyen is. Ez aztán szájról szájra járt, és annyira nem hosszú ez az utca, hogy egyszer ne érjen körbe a hír (nevet). Talán az egyik legismertebb stílusjegyem a vékonyított talp, amelyet senki más nem készít a városban, mivel e fázis jóval meghosszabbítja a munka folyamatát. Sok kollégának nincs türelme ezekhez a részletekhez, pedig ha valamire, erre igazán szüksége van az embernek egy luxusdarab javítása során.
 
G.C.: Most is itt sorakozik az üzletedben az egyik legvágyottabb luxusmárka tizenöt pár cipője. Hogyan mertél hozzáfogni az első igazán drága párhoz?
Z.J.: Először folyamatosan kísérleteztem olyan olcsóbb darabokon, amelyek már ezer éve itt kallódtak nálam, nem jött értük a tulajdonosuk. De egy időben rendszeresen kijártam Bécsbe is meglesni, hogyan dolgoznak a kinti kollégák, megfigyeltem a neves cipőkészítő manufaktúrák technikáit, miként is van egy talp lecsiszolva vagy eldolgozva. Elkezdtem őket leutánozni, hogy még jobbá váljak a szakmában, és egy idő után már úgy festettem, fényeztem egy cipősarkat, ahogy senki sem csinálja itthon. Szombatonként bejártam gyakorolgatni az üzletbe, az ügyfelek elégedettsége miatt kezdtem el levelezni külföldi gumigyárakkal, ami most már ott tart, hogy ők keresnek meg, hogy próbáljam ki az új ragasztójukat vagy egyéb terméküket. Lényegében olyan vagyok nekik, mint egy tesztpilóta (nevet). Mivel sok külföldi üzletembernek is dolgozom, látom, hogy például Londonban vagy Moszkvában hogyan javítanak, amiből a mai napig tanulok. Az, hogy jó vagy, ezen a szinten már nem elég, kell valami plusz is. És hogy így, húsz év után maradt-e még bennem félsz, hogy mi lesz, ha elrontok egy 250 000-es cipőt? Pontosan annyi, mint egy szívsebészben.
 
 
G.C.: Kiemelted még az interjú előtt, hogy Te sosem reklámoztál, szájhagyomány útján ismerték meg a neved.
Z.J.: Magyarországon körülbelül száz igazán vagyonos család él, így a jó szolgáltatásnak se perc alatt híre megy. Mindig próbáltam kompromisszumok nélkül különlegessé válni. Ha megfigyeled például a finoman kerekített talpaimat, abból rögtön látszik, hogy én készítettem őket. Az ügyfeleim kifinomult ízlése és a luxusmárkák is megkövetelik, hogy csak a legjobb minőségű javítóanyagokkal és festékekkel dolgozzak. Ez olyan, mint a gasztronómia, hiába a sok jó összetevő, nagyon oda kell figyelni az arányokra, és pontosan kell tudni adagolni őket. Az évekkel nyilván megjön a rutin, de mindig úgy kell dolgozni, mintha magadnak csinálnád. Vannak olyan ügyfeleim, akik a legapróbb részletekre is kényesek, ez sok embert zavarna, engem viszont inspirál.
 
G.C.: Ha el is fogadjuk, hogy a marketingköltségen túl egy luxustermék a minősége miatt kerül annyiba, amennyibe, ettől még ugyanazon a járdán kell túlélnie egy 150 000 forintos cipőnek is, mint egy olcsóbb darabnak. Mit kell tennünk állaguk megóvásának érdekében?
Z.J.: Én nyilván nem adhatok tippeket a divatházaknak, de a legnagyobb hibát abban látom, hogy nincs kommunikálva a vásárló felé elég hangsúlyosan ezeknek a termékeknek a finomsága, illetve hogy miként kell őket karbantartani. Hozzám már csak akkor jutnak el ezek a darabok, amikor probléma van velük, holott egy vásárlás utáni impregnálással, viaszolással annyi bajt meg lehetne előzni. Egyenesen arányos: amennyire szépek ezek a luxustermékek, a legtöbbször épp ennyire sérülékenyek. A vásárlók többsége ezt nem ismeri fel, így a lábbelik elég hamar olyan rossz állapotba kerülnek, hogy eljutnak hozzám. A luxusmárkák luxust árulnak, nem mindennapos használatra szánt termékeket.
 
 
G.C.: Egész addig egy cipőgyilkosnak gondoltam magam, amíg fel nem világosítottál, hogy a hasított bőr mokaszint – amelyet rendszeresen hordok – nem egész napos városi sétára tervezték, hanem két lépésre, amíg az ember kiszáll a Porschéból, hogy besétáljon a monte-carlói kaszinóba. Hogyan tudjuk két hét elteltével is tovább hordani a velúr és a nubuk cipőinket olyan formában, ahogyan megvettük?
Z.J.: Ilyen kondíciókkal a lehetetlennel vetekszik a dolog, hiszen a mokaszin alapvetően egy alkalmi viselet, mint ahogy idéztél is. A velúr és a nubuk napi törődést igényelnek, az első felvétel előtt le kell őket impregnálni legalább három rétegben, különben ezek az anyagok nagyon gyorsan elkoszolódnak, elszalonnásodnak, elfoltosodnak, bármi rájuk fröccsen, annyi nekik. Természetesen nem kell rögtön a szemetesbe hajítani őket, egy kis kefével, spray-vel vissza lehet állítani az állapotokat. Szinte mindenki fél a velúrbőrtől, hogy kilyukad, kikopik, ha az ember dörzsöli, holott ez lehetetlen, egész éjszaka lehet húzogatni rajta a kefét, másnapra sem lesz semmi baja. Még csiszológéppel is három-négy percig kellene nagyon erősen nyomnom a velúrt, hogy az átlyukadjon. Egy velúrcipő pont akkorra kopik ki, amikor már nem is szeretnék soha többet felvenni, nagyjából öt év az élettartama. Ha nap mint nap simogatjuk erre is, arra is az anyagot, akkor kipereg belőle a por, nem szárad ki, és nem veszíti el a színét. Ugye ott van még a jellegzetes szalonnásodás is, ami attól alakul ki, hogy bőrünk zsírja, a kézkrém, illetve egyéb szennyeződések eltömítik a bőr pórusait. Ezt a problémát finom, körkörös mozdulatokkal, akár egy háztartási szivaccsal is orvosolni lehet. De a spray-t például nem kell túlzásba vinni, mert a fekete velúr ellilul tőle, elég csak napi 20-25 másodperc reggel vagy este, egy extrémebb partizás után is maximum egy órát kell tisztogatnunk a cipőt a fentebbi eszközökkel. Illetve aki ezt nem akarja minden nap csinálni, egy cipész is át tudja tőle vállalni a karbantartást. Ha nagyon vigyáz rá az ember, ki lehet tolni heti egyszeri alkalomra is, de megúszni nem lehet, elvégre hajat is mos az ember időnként (nevet).
 
G.C.: Szintén emlékezetes, cipővel kapcsolatos élményem volt, amikor megjelentem Nálad egy esőpettyes, világos konyakszín, Budapest fazonú bőrcipőben, és rögtön hazaküldtél, hogy mossam át vizes szivaccsal az egészet, különben úgy fognak megszáradni rajta a cseppek, hogy már csak Te és a fekete festék tudtok segíteni.
Z.J.: A klasszikus bőr férficipő megvétele szintén csak az impregnálásban, bőrolajozásban folytatódhat, továbbá célszerű a bőrtalpra rátetetni egy leheletvékonyra csiszolt gumi csúszásgátlót is. Ez nem számít talpalásnak, csupán megvédi a kopástól úgy, hogy megmarad a cipő eleganciája is. A gumicsizmán kívül még nem találtak fel olyan lábbelit, amely egészen jól viseli a vizet, így a fekete bőrcipő sem. Valóban kevésbé látszik rajta az ázás, ettől azonban még vizes. Sokszor látjuk például rajta a fehér foltokat, amikor „kicsapja a só”, akár tavasszal is, amikor nem sózzák az utcákat. Ez télen vagy ősszel sem az útról felszedett só nyoma, hanem a bőrben lévő csersavaknak a víz általi kicsapódása. Ha otthon leöntenék a cipőnket egy pohár vízzel, akkor is megjelennének rajta. Ha ezeket például nem hagyjuk rászáradni, hanem akár ecettel, akár citromsavval elkezdjük még nedvesen letisztítani, akkor ezek a csersavak szépen visszazsugorodnak, nem marad tőlük foltos a bőr. Télen az utcára kiszórt só ellen pedig hasznos lehet beszereznünk egy sófolt eltávolítót. Ezeket mindenkinek egyénileg kell lekonzultálni a cipészével, hogy melyik anyagtól sötétedik mondjuk egy világos bőrcipő, vagy milyen pasztát kell használni egy Oxford-modellhez, amelynek az orrán lévő sok kicsi lyukba beleragad a cipőkrém, és csak denaturált szesszel lehet azt eltávolítani. Ha az ember jó kemikáliákat használ, a cipőt csak egy szivaccsal vagy pamut ronggyal is tisztán lehet tartani, de ehhez szükséges a konzultáció. Az sajnos nem megy, hogy kiöntök három liter valamit, amibe beleáztatom a cipőt, mert annál jobb lesz – volt már ilyen konkrét esetem.
 
 
G.C.: Hamarosan jön az ősz, majd a tél is, milyen veszélyek leselkednek a cipőkre? Említetted már például a csúszásgátlót, lehet egyáltalán a bőrtalpú cipőket a la natur használni az utcán, vagy így csupán az üzletek polcaira készülnek?
Z.J.: Azt gondolom, hogy egy bőrtalpú cipő maximum szobai használatra alkalmas, illetve talán száraz időben, de nem arra tervezik őket, hogy esőben csatangoljunk bennük. Szomorú, de sajnos nagyon sok cipőről kellett lemondani azért, mert a tulajdonosaik nem látták be, hogy a bőr egy szerves anyag, amely vezeti a vizet. Nem tudjuk, hogy melyik divatház hol és hogyan készítteti a cipőit, de a legtöbb, ha vizet kap, felázik a talpán keresztül, a csersav pedig csinál a felsőrészre pár szép barna foltot. Ráadásul a nedves bőrt viselni a lábunknak sem tesz különösebben jót. Ilyenkor vagy nem bőrcipőt választunk a gardróbból, vagy ráteszünk egy vékony réteget, amely pont kibír egy telet, és nem vastagszik, törik be vagy nehezül el tőle a cipőnk. Ez egy szinte láthatatlan megoldás. Télen pedig még többet szükséges ápolni a lábbelinket, hiszen gyakran nem is látjuk, hogy átázott. Mindenféleképpen javaslom a sámfa használatát, amelyet az ázást követő első nap csak belerakunk, majd három napig így hagyjuk, hogy szépen, magától, a szoba 20 fokos levegőjén tudjon megszáradni, illetve kipárologni. A cipőket soha ne szárítsuk gyorsan, ne tegyük a radiátor alá vagy éppen rá, nem képesek egy éjszaka alatt megszáradni. Másnap nyirkosan felvéve kitesszük a formatorzulásnak, anyaggyengítésnek, a lábunktól meg folyamatosan kapja a hőt, rongálva ezzel az anyagot. Sok olyat láttam már, hogy az ősszel vásárolt, új cipő tavaszra teljesen amorffá vált.
 
G.C.: Mi a helyzet a járás, mozgás okozta berepedezéssel, anyagbetörésekkel, illetve a gumi kopásaival?
Z.J.: Ezek bizony az igazi Achilles-sarkai a cipőknek, a legnagyobb odafigyelés mellett is bekövetkeznek; akár ellentétesen, egy páron belül is, hiszen egy nagydarab állatbőrből vannak kiszabva, az adott bőrfelületen való elhelyezkedésüktől függően. Itt megint a gondoskodás a fontos, illetve, hogy milyen céllal vásároljuk a cipőt. Használjuk a gyári sámfát, pihentessük eleget, olajozzuk, törölgessük le róla az utca porát néha, illetve ne vegyük fel mindennap! Ha a cipő tudna beszélni, minden másnap sóhajtozna. A cipőbőr emlékszik és nem tud felejteni: elég akár csak egyszer rosszul leguggolni benne, vannak olyan pozíciók, amelyeket az adott cipő nem bír ki, megtörik, és azzal már se cipész, se a gyár nem tud mit kezdeni, nem lehet újjá varázsolni. A gumitalpon bekövetkező kopásokat csiszológéppel el lehet távolítani, 2-3 mm-t kell belőle lefaragni, illetve speciális tisztítószerekkel – amelyeket sajnos nem lehet otthoni háztartásban tartani – lehet eltávolítani a sárgulást. Egyébként megsúgom, a WU2 sampon a legjobb tisztítószer a világon. Egy textilcipőhöz lehet kapni különleges szappanokat, de itt is nagyon fontos az impregnálás, hiszen az olyan, mintha konzerválná a cipőt, minden egyéb károsodás erre a kémiai bőrrétegre kerül, amelyet mi cipészek, könnyen el tudunk távolítani. Vigyázni senki helyett sem tudunk a cipőjére, de a karbantartásban segítünk.
 

Írta: Pécsi Balázs Roland

 

Fotók: Press

Legfrissebb cikkek
© Gentlemen's CHOICE 2016