Most olvasom
Rózsadombi luxus, személyre szabva

Rózsadombi luxus, személyre szabva

Rózsadombi luxus, személyre szabva

Ifj. Dr. Boglutz István a legnehezebb időszakban tette le sikerrel névjegyét az építőipar – akkoriban ingatag lábon álló- asztalára. A SKARBO Kft.-vel azóta is sorra építi luxus villaparkjait a Rózsadombon, bizonyítva ezzel, hogy a megbízhatóságnál és a minőséghez való töretlen ragaszkodásnál nem kell jobb ajánlólevél.

Fiatal korod ellenére már az ingatlan szakma egyik meghatározó egyénisége vagy. Hogyan indult a pályád?

 

1995-ben családi vállalkozásként indultunk, az édesanyám alapította a céget.  Testvéreimmel – Krisztinával és Dénessel – dolgozunk mellette jelenleg is. Beruházóként – és igazi lokálpatriótaként – elsősorban a II. kerületet részesítjük előnyben, azon belül is a Rózsadombot, mely több mint száz éve a luxus egyik definíciójának számít Budapesten. Tettünk egy-két kitérőt a XII. és a III. kerületben, de a vásárlóink ezt a környéket preferálják. A jelenleg folyamatban lévő beruházásaink – az Őzgida Villa, a Boróka Villa, a Herman Villa és a Guyon Villa– is itt vannak, büszke vagyok rá, hogy visszatérő vevőkörrel rendelkezünk, van, aki már a negyedik lakását vásárolja tőlünk. Azt hiszem, ez a legnagyobb elismerés, amiben részünk lehet.

 

 

A legnagyobb lakásszámú rózsadombi beruházás, a Rózsadomb Villapark egy különleges siker sztori, mivel a 2008-2009-es gazdasági világválság az építkezés kezdetével egy időben érte el Magyarországot. Ennek ellenére befejeztétek és a lakások értékesítésre kerültek.  Mi volt a titka a sikereteknek?

 

A válság kirobbanása előtt nem sokkal ajánlották megvételre a 8000 m2-es építési telket. Éppen leszerződtünk az eladóval és a bankkal, amikor beütött a krízis. Rosszabbul nem is időzíthettünk volna, de nem tehettünk mást, elindítottuk az építkezést és igyekeztünk “előre menekülni” a válság elől.  2010 környékén nagyon nagy volt a baj, sokat csúszott a beruházás. Közben több ezer érdeklődő is megfordult nálunk, de mindenki nagyon bizalmatlan volt, kételkedtek abban, hogy egyáltalán sikerül-e befejezni a projektet.  Kínkeservvel ugyan, de – más építkezésekkel ellentétben-, nekünk sikerült. Biztos vagyok benne, hogy a titok elsősorban az volt, hogy családi vállalkozás vagyunk, és a végsőkig kitartunk egymás mellett, nem számít mekkora a baj. Az alvállalkozóinkat pedig – ha sokszor késedelemmel is, de – mindig kifizettük, nem alkudoztunk utólag válságra hivatkozva, nem tartottuk vissza a pénzüket. Természetesen, ha ők nem tartanak ki mellettünk, nem tudtuk volna kivitelezni a beruházást. A Rózsadombi Villapark már a 28. társasházunk volt, de talán a legjobb referenciánk, hiszen megnyugtatja az új vevőket, ha látják, hogy a válság alatt is befejeztünk egy negyvenhét lakásból álló, négy épületes társasházat.

 

(a teljes cikk a Gentlemen’s Choice decemberi számában olvasható)

© 2020 Gentlemen's Choice. Minden jog fenntartva.

Vissza a tetejére