Most olvasom
A változás elől lehetetlen elbújni

A változás elől lehetetlen elbújni

A változás elől lehetetlen elbújni

Interjú Küllői Péterrel, a Mosoly Alapítvány elnökével

Gentlemen’s CHOICE: Egy pár hete immár tizedszerre rendeztétek meg a Bátor Tábor rendhagyó aukcióját. Hogyan élted meg a mögöttetek álló éveket?

Küllői Péter: Nagyon nagy sikerként. Jómagam abban hiszek, hogy valami akkor tud működni, ha abban mindenki nyer. Jelen esetben nemcsak a Bátor Tábor, hanem azok is, akik eljöttek licitálni, és a felajánló kortárs művészek is, hiszen a leütött összegek bizonyos százalékát ők kapták meg. Idén kissé kinyitottuk a saját illetve a régiónk határait, több külföldi művész is csatlakozott ugyanis a kezdeményezésünkhöz. Szóval, a kérdésre válaszolva, én azt hiszem, jó úton haladunk. A vásárlások teljesen különböző okok folytán realizálódhattak: volt olyan, aki a Bátor Tábor miatt jött el, szeretett volna odaállni egy jó ügy mellé, másokat pedig elsősorban a képek művészeti, netán befektetési értéke motivált. 

G.C.: Honnan jött Nálad ez a szerelem a modern művészetek iránt?

K.P.: Édesapám sebész volt, egyik páciense pedig egy műkereskedő, aki rendszeresen ellátta őt tanácsokkal, melyik kép éppen a jó vétel (nevet). Ekképp én magam úgy nőttem fel, hogy mindig tele voltak műalkotásokkal a lakás falai, illetve az elmúlt tizennégy év hozadéka ez, amióta a Bátor Táborral és egyéb projektekkel foglalkozhatom. 2000-ben vonultam vissza a banki befektetési tevékenységemtől, valószínűleg ekkoriban is megvolt bennem valahol mélyen az az érzelemdózis, amely a művek igazi élvezetéhez szükséges, csak nem volt lehetősége a felszínre törni (nevet).

 

G.C.: Említed az érzelemfaktort, ami azért is érdekes, mert egyre inkább azt látjuk, hogy a vállalatok világában illetve az üzleti szférában is egyre nagyobb teret kapnak az érzelmek. Mi a véleményed erről?

K.P.: Azt gondolom, hogyha felállítunk egy értelem-érzelem skálát, akkor látjuk, hogy a politika szinte csak az utóbbiról és nem az előbbiről szól, én magam alig látok benne értelmet. Az üzleti világgal eddig ez éppen fordítva volt, nem lehetett azt mondani, hogy teljesen érzelemmentes, de inkább az értelem dominált. A mai trendek ellenben változásra kényszerítik, hiszen ma már nem termékeket, hanem életérzéseket adunk el, illetve úgy lehet valakit megtartani a munkahelyén, ha az egy cool és szerethető hely. A civilszféra és a Bátor Tábor éppen arra tanított meg, hogy ma akkor tudsz sikeres lenni, ha mindkettőt meg tudod mozgatni.

 

 

G.C.: Mint mondtad, tizennégy éve visszavonultál az aktív üzleti élettől. Gondolkodsz abban, hogy egyszer még visszatérsz oda?

K.P.: Tulajdonképpen három dolgot tanultam meg az elmúlt évek alatt, ami az üzleti világ számára fontos. Több amerikai cég igazgatósági tagja is voltam, így átláttam, hogyan is kell jól vezetni nagyvállalatokat. Nekünk itthon a legfőbb bajunk, hogy túl nagy hatalmat összpontosítunk egy ember kezében, az érzelmeket teljesen kizárjuk az üzleti döntéseinkből, valamint nem becsüljük eléggé a technológiai újításokat. Ma is benne vagyok egy-két igazgatóságban és nem zárom ki, hogy ez bővülni fog.

 

G.C.: Ha már a technológia fontosságáról beszélünk, részt vettél januárban a Szingularitás Egyetemének a képzésén. Mit profitáltál belőle?

K.P.: Érdekes volt rádöbbeni, hogy az eddigi üzleti világhoz való megközelítéseinket, nagyjából, úgy ahogy vannak, ki lehet dobni (nevet). Az a cég, amely nem építi be működésébe szervesen az innovációt, egyszerűen tönkre fog menni. Másrészt a hierarchiális nézőpont a problémák hozzáállásának terén már nem versenyképes, integrálni kell a startupok és az online rendszerek metodikáját is a sikerhez, ez viszont a legtöbb mai patinás szervezetnek nagyon nehéz lesz. A nagy kérdés, hogy ezekre a felvetésekre az egyes cégek, országok, illetve maguk az egyes emberek milyen válaszokat adnak. Tagadják őket vagy mozdulnak az irányukba, ez alapjában fogja meghatározni ez elkövetkező száz év fejlődését.

 

G.C.: E sajátos innovációs trend kapcsán milyen kitörési lehetőséget látsz Magyarországnak illetve a közép–kelet európai régiónak?

K.P.: Két fontos tényezője van a kitörés lehetőségének. Az egyik, hogy egy ország mennyire rugalmas és népes, ugyanis jóval könnyebb megmozgatni egy tíz-, mintsem egy háromszázmilliós országot. Nem véletlen, hogy a kicsi országok – mint amilyen Uruguay, Andorra vagy Szingapúr – járnak leginkább élen az innovációban. A másik, hogy az elmúlt időszak jól megmutatta, milyen fontos a felülről és az alulról induló kezdeményezések összehangolása, hisz nem is oly rég láttuk, ha csupán a piac diktál, akkor annak pénzügyi válság is lehet a vége. Ehhez persze kell egy kiszámítható gazdasági környezet, ahol szívesen vállalkoznak az emberek, netán külföldről idehozva az ötleteiket. Optimális esetben ezekből globális hubok jönnek létre, nekünk pedig azt kell most kitalálnunk, hogy lesz Magyarország egy ilyen hub, ahonnan nem elmennek, hanem ahova jönnek az emberek. A régiónk óriási potenciált rejt magában, így fontos ebben gondolkodni. A gazdaság és az innováció ma már nem országokban operál, határok leginkább már csak a politikusok és ezáltal a választók fejében vannak: a kereskedelem, a művészetek ma már mind régiós szinten érdekesek. Teljesen feleslegesek a nemzetiségi villongások, az energiáinkat arra kell fordítanunk, hogy nemzeti jellegünket megtartva hogyan tudunk együtt sikeresek lenni.

 

 

G.C.: Ezek az országok azért elég különbözőek, leginkább abban, hogy miként élték meg a szocializmus utáni változásokat. Hogyan lehet például a mi enyhe leszakadásunkat felzárkóztatni és ráállítani az országot egy jobb fejlődési pályára?

K.P.: Az például, hogy Lengyelország ott tart, ahol, csak részben magyarázható azzal, hogy a térség legnagyobb országa, hiszen lakosságban Románia sem marad el tőle jelentősen. A különbözőség inkább abból fakad, hogy Lengyelországban a kapitalizmus angolszász modell alapján, profin működik, szabályozott a tőkepiac, meg van a kellő likviditás, ezáltal a régió pénzügyi központjává tudott válni. Nem csak az európai uniós pénzekre számíthat, hanem részt tud venni a nemzetközi kötvény- és részvénypiacokon, ott a cégek megértették, hogy nekik nemcsak a szomszédos konkurenseikkel, hanem brazil vagy olasz cégekkel is versenyezniük kell. A lengyel vállalatok nem az országhatárokon belül mozognak csupán, elkezdtek Európában és a világban gondolkodni, ez óriási előny számukra. A másik a kreativitás kérdése, amelyben viszont jók vagyunk, nem hiába cseng egyre jobban Budapest neve, gondolhatunk itt a Prezire, a LogMeIn-re vagy a UStreamre.

 

G.C.: Egyre inkább azt látjuk, hogy a technológia felértékelődik az emberi munkaerőhöz képest, értem ez alatt a gyártás automatizálódását, a mesterséges intelligenciát, a robotikát, vagy a 3D-s nyomtatást. Mennyire kell félnünk e tendenciától?

K.P.: Ezzel nincs mit kezdeni, ezt el kell fogadnunk. Régebben is volt olyan, hogy iparágak leépültek – pl. a svéd hajógyártás –, de jöttek más munkahelyek helyette, a különbség most annyi, hogy e státuszok egy tekintélyes részét nem embereknek találták ki. Az biztos, hogy így nem teremtődik annyi munkahely, mint amennyi veszélybe kerül, ebből pedig egyenesen következik, hogy a munkaerő versenyben lesz a mesterséges intelligenciával, ez pedig a bérek csökkenéséhez fog vezetni, ami az egyenlőtlenség további növekedését is előrevetíti. Erre kell megfelelő megoldásokat találnunk, amiképp keresi azokat Warren Buffett vagy Bill Gates is, akik a vagyonuk jelentős részét jó ügyekbe fektetik, illetve erre ösztönöznek másokat is.

 

 

G.C.: Sokan tudatosan próbálnak menekülni e változások elől, akár országot vagy kontinenst is váltanak érte.

K.P.: Igen, azoknak sajnos nagyon nehéz lesz, akik a biztos pontok között szocializálódtak. Ellenben ma el kell fogadni a bizonytalant, hogy az életünk része lett a változás. Meg kell szokni a globalizálódást, lehet, hogy most itt élek, de holnap meg máshol. Egy adott változásnak mindig is lesznek győztesei és vesztesei, illetve azt is be kell látnunk, hogy a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan hosszú távon. Ha még kétmilliárd ember felkerül a középosztályba (és fel fog kerülni), az fogyasztásilag és környezetileg abszolválhatatlan lesz a Föld számára. Ki kell találnunk, hogyan tudjunk aszteroidákat elfogni bányászati célokból, valamint, hogy más bolygókból hogyan tudjuk a szükséges nyersanyagokat előteremteni. A vesztesei ezeknek a folyamatoknak nem feltétlen társadalmi csoportok lesznek, hanem azok az egyének, akik nem tudnak vagy akarnak együtt haladni a változással.

 

G.C.: A jövő munkahelyeinek nagy része ma még nem létezik. Hogyan tudjuk felkészíteni rájuk a következő generációkat?

K.P.: A kreativitást és az újra való nyitottságot az életük részévé kell tenni, hiszen a reáltudományok lexikális anyagát egy idő után részben el is lehet dobni, meghaladja őket a kor. Meg kell tanítani őket küzdeni és szenvedni, ugyanis ezek hiányában nincsen siker. Illetve a jelen multifunkcionalitása közepén újra meg kell tanítani őket egy dologra koncentrálni.

Írta: Szabó Csaba

Fotók: Gosztom Gergő

© 2020 Gentlemen's Choice. Minden jog fenntartva.

Vissza a tetejére