Gentlemen's Choice
FŐOLDAL | Rólunk | Elérhetőségek
Játékszer Gazdaság Autók Divat Életmód Technika Kultúra
Főoldal » Kultúra » Politika a kabaréban

Politika a kabaréban

A magyar kabaré kezdeti diadalmenete két vendégnek és egy véletlennek köszönhető. Az intézményesített kabaré évtizedekre meghatározó és iránymutató szereplője, Nagy Endre csak egyetlen estén készült felolvasni a Bonbonniére kabaréban, mint vendég.

Politika a kabaréban

Nagy barátjával, Adyval együtt érkezett néhány éve Nagyváradról és a félszeg, dadogós hírlapíró egy éjszaka alatt új szerepkört teremtett a kabaréban, a konferansziét. A kissé unalmas műsort egy vendég − nevét nem ismerjük, de utólag hálásak lehetünk neki − folyton megzavarta a közbekiabálásaival. Nagy nem zökkent ki a szerepéből és frappánsan kiosztotta a nyughatatlan vadszamarat, amivel elsöprő sikert aratott. Ezután minden este helyet foglalt egy beépített vendég a nézőtéren és Nagy Endre csak harminc év múlva tudott lelépni a kabaré deszkáiról. E rövid preambulum után kísérletet teszünk a humor definiálására és politikai párhuzamokat villantunk fel a magyar kabaré több mint százesztendős történetéből.


Humor a javából

Jelenlegi tudásunk szerint az első humorelmélet Platón nevéhez fűződik. Az ókori filozófus szerint minden nevetséges forrása valamilyen hiba vagy vétség felfedezése. A háromszáz évvel fiatalabb latin pályatárs, Cicero véleménye szerint a humor csak akkor működik, ha a viccelődés tárgya a beszélőn és a hallgatón kívülálló harmadik − objektum-tárgy-személy −, melyről mind a ketten hasonlóan vélekednek. A humor nem valóságosan megfogható jelenség és nincs humortalanabb, mint a humort magyarázni.
 
 
A humor az adomány, képesség, szellemi magatartás. Felold és ellazít, az elmét kreatívabbá, az emlékezést élesebbé teszi. A humor az egyik legegészségesebb és legerőteljesebb módszer, amely átsegíthet az élet nehézségein, és akár krízishelyzetekben is megoldást jelenthet. Arthur Koestler szerint a váratlan mozzanat a humor legfontosabb eleme. A humor a viccen és a szóviccen keresztül, a cinizmustól a fekete humorig sokféle hangszeren muzsikál. Koronája az önirónia, a humorteljes ember pengeéles fegyvere. „A groteszk − mondta Örkény − egy valószínűtlenség valószínűsítése. Előáll egy képtelen föltevéssel, s azt a reális világ törvényeihez hasonló szigorú törvényeknek veti alá.” A pszichológus Eysenk önismereti kvíz kérdéseit a végére hagytuk: mennyire keressük a humort az életünkben − milyen könnyen lehet bennünket megnevettetni −, másokat hogyan tudunk nevetésre késztetni? Jó tanácsa: Törekedjünk a mindennapokban is minél többet nevetni. Karinthyval szólva: „Lelki­ismeretes humorista humorban nem ismer tréfát.”
 

Elő az okmányokkal!

Visszakanyarodva a magyar kabaré történetéhez 1907-től kezdve, a hosszabb-rövidebb életű kabarék virágzásnak indultak szerte a városban, az Apollótól a Pódiumig, létjogosultságuk megkérdőjelezhetetlen lett. A humor, azon belül is a politikai humor volt az egyik legnépszerűbb és legközvetlenebb kapcsolat a nézők és az előadó-műsorkészítők között. A dalszövegeket, tréfákat, kisjeleneteket, szösszeneteket olyan költők és írók szállították futószalagon, mint: Ady Endre, Emőd Tamás, Gábor Andor, Harsányi Zsolt, Heltai Jenő, Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Nádas Sándor, Szenes Béla, Szép Ernő vagy Rejtő Jenő. 
 
 
A politikai viccek műfajának egyik sajátossága, hogy a szereplők az aktuális, egészen friss hírekre reflektálva humorizáltak. Egy-egy este előadott kuplé, jelenet, paródia vagy bemondás, ami pellengérre állította a politika fonákságait és szereplőit, másnap már végigszáguldott a városon és mindenki nevetett rajta. A színészek a korabeli társadalmi és politikai szereplők élethű maszkjába öltöztek a Koalíciós oroszlánok című bohózatban és Nagy Endre, mint állatszelidítő, korbáccsal kényszerítette a méltóságosokat hibáik beismerésére. A sorok között saját magukon röhögtek a miniszterek, államtitkárok és a felsőház tagjai. Hivatalból minden este ott ült a nézőtéren az ügyeletes rendőr, itt mégis csak jobb dolga volt, mint a sarkon posztolónak. Ha egy kuplé trágárabbra sikeredett, mint illett, az éber inspekciós lefoglalta a szöveget, amelyet másnap leközöltek a bulvárlapok. Így sokkal nagyobb botrány kerekedett belőle, mintha csak néhány száz ember kacagott volna rajta előadásonként. A cenzúra, ez a minden szellemi termékre rátelepedő polip a kabarét is lehetetlen helyzetbe hozta. Békeffi László a harmincas évek derekán, a Pódium Írók Kabaréja estéin nyíltan föllépett a rendszer túlkapásai, igazságtalanságai ellen. Merész húzás volt az egyre feszültebbé váló politikai viszonyok között ennyire bátor hangú fórumot létrehozni. Néhány jelenet címe sokat elárul erről: Gangszteriskola, Politikáról egy szót se…, A Békeffy-kormány, Siralomház, A puccs, Jobboldal-baloldal, Irtóhadjárat, Jelvényből sosem elég… A 320 fős nézőtér zsúfolásig megtelt minden este. Az Elő az okmányokkal! című előadás végül kiverte a biztosítékot a hatalomnál. Hiába volt bejáratos a legfelsőbb körökbe és voltak befolyásos barátai, a kabarét a szélsőjobboldali sajtó folyamatos támadása nyomán, 1941 tavaszán betiltották. Békeffit később hazaárulás vádjával Dachauba hurcolták. „Semmiféle színű diktatúra nem tűri a gúnyt, a viccet, a tréfát – egyszóval az igazságot” – írta az emigrációban megjelent, A száműzött Pódium című munkájában. Ha jobban belegondolunk, ez az axióma máig érvényes.
 

Virág elvtárs tündöklése

A második világháború után a rendszer megkeményedésével együtt eltűnt a politikai kabaré, sőt a politikai színezetű nyilvános humor lehetősége is. A tényleges nyilvános szórakoztatás csak a hatvanas évektől indulhatott újra, akkor is megváltozott tartalommal. Az óvatosan politizáló szilveszteri kabaré Vállalati mulatság című jelenetében elsőként merészkedett a személyi kultusz bírálatáig. A Kádár-rendszer tűrőképességének aktuális alakulása szabta meg a nyilvános szórakoztatás témáinak mindenkori határvonalait. Voltak tabu témák, s a kabaré hangsúlya átterelődött a társadalmi problémákról való látszólagos összebeszélés szórakoztató műfajára. 1962-ben a Fejjel a falnak című szókimondó politikai kabaré is komoly visszhangot váltott ki. A bátrabb hangvételű, tehetséges szerzők, konferanszié-egyéniségek között volt államvédelmis kihallgató tiszt (pl. Komlós János) és internálótábor vezető is. Talán ezért voltak „bátrak”? A kádári konszolidációban mind nagyobb szerep jutott a rádiókabarénak és a kabaréknak egyre nyíltabb politikai színezete is lett. A politikai hatalom afféle biztonsági szelepként engedélyezte ezeket a műsorokat. 1968-tól szűnt meg a párt KB-küldötteinek delegálása a műsorok lehallgatására. A hagyományos pesti kabaré műfaja a televízióban és a rádióban is gyorsan meghonosodott, s az ilyen műsorok máig meghatározó szerepet játszanak az elektronikus média szórakoztató szerepének beteljesítésében. A rendszerváltás előtt a politikusok sorra viccek alanyaivá váltak, sőt, néha maguk is beszálltak a műsorba. Egy konferansz-tréfa szimbolikáját legfelsőbb helyen is sikerült megfejteni, mert a Budapesti Pártbizottság 1984. januári ülésén Kádár János megjegyezte, hogy megfelelő időben lemond ő majd magától, de ne a kabaré kezdeményezze a visszavonulását.
 
 
Humorban a korszak koronázatlan királya kétségkívül Hofi Géza volt. A rend­szerváltás utáni húsz évben a bőség zavarával küzdhettünk, voltak értékes és felejthető, gagyi produkciók szép számmal. A politika szerszámot nyomott a kabarettisták kezébe és folyamatos árokásásra késztette híveit. Mára viszont a rendszer kifehérítette a magyar kabarét. A stand-up comedy sztárjainak politikailag semleges, kilúgozott poénjai légüres térben csattannak. Profi humoristák, akik képességeiket hivatásszerűen (azaz sok pénzért), mások szórakoztatására használják. Valljuk meg, mostanra kissé ellaposodtak! Üdítő kivételek, nagy egyéniségek (Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán, Kiss Ádám vagy Kovács András Péter) szerencsére akadnak, és tudunk még nagyokat kacagni, kínunkban.

Írta: Csontó Sándor

Fotók: Profimedia, Stockfotó 

Legfrissebb cikkek
© Gentlemen's CHOICE 2016