Gentlemen's Choice
FŐOLDAL | Rólunk | Elérhetőségek
Játékszer Gazdaság Autók Divat Életmód Technika Kultúra
Főoldal » Kultúra » Úrlovasok, csodakancák, nagy versenyek

Úrlovasok, csodakancák, nagy versenyek

Közel kétszáz évvel ezelőtt indult el hazánkban a lóversenyzés és a lótenyésztés. Lerántjuk a nyeregtakarót az elmúlt századok híres lovairól, hírhedt lovasairól és versenyeiről. Régi dicsőségünk megidézésével kedvet csinálunk e nemes, szép sport mai rajongóinak is, akik már tudják, ki volt Overdose.

Úrlovasok, csodakancák, nagy versenyek

Széchenyi István (1791–1860) gróf nem csupán a legnagyobb magyar, a reformkor motorja, de hippológus, azaz lószakértő is volt. Tudását a katonaságnál, nagycenki ménesében és az Angliában szerzett tapasztalataival alapozta meg, szakértelmét az 1828-ban megjelent Lovakrul című korszakalkotó munkájában foglalta össze. Néhány évvel korábban már megszerkesztette az első magyar nyelvű versenyszabályzatot is, Projektum a Magyarországon felállítandó Lovas-pályázás Törvényeinek címmel. A Hunyady József gróf által szervezett Keszi-síkságon tartott korai lóversenyeknél „már meg van állapítva a teher, a táv, mérődik az idő”, de nem a nyeremény, hanem a lovak kiválasztása, minőségük megállapítása volt a lényeg. A császár ekkortájt azonban még nem engedélyezte a lóversenyek hivatalos magyarországi megrendezését. Az első pesti futtatás színteréül a mai Üllői út és Soroksári út közötti részt (ma nagyjából István kórház mögött) jelölték ki, az első versenynap megtartására 1827. június 6-án került sor.

 

 

A nevezetes futamban összesen huszonkét paripa mérte össze erejét – Széchenyi szürke lova, Gawing nyert – a két angol mérföld hosszúságú pályán, melyen egy száz dukát értékű serleg volt a tét. A korszak fontos mérföldkövének bizonyult 1829-ben a Gyepkönyv megjelenése, ami az országos törzskönyv alapja lett. 1836-ban megalapították a Magyar Kancadíjat, s még ebben az évben sor került az ezer aranyas Károlyi tétverseny megrendezésére is. A korszak kiváló lovasa, Sándor Móric gróf – vagy ahogy nevezték, az „ördöglovas” – életveszélyes produkcióival hívta fel magára a figyelmet: átkelés a jégtáblákon a zajló Dunán, lépcsőjárás a Budai Várból, ugratás a zsúfolt utcán, kőfalon vagy épp hintón át.


 

Urak sportja

 

Kezdetben csupán egy maroknyi elit, a nagyurak exkluzív passziója volt a futtatás. Pénzük, hatalmuk, rangjuk, befolyásuk, azaz társadalmi pozíciójuk tette lehetővé az arisztokraták számára, hogy ezzel foglalkozzanak. A magyar lósport Széchenyi és „baráti köre” – Wesselényi Miklós, Orczy Lőrinc, Heinrich János, Waldstein János, Esterházy Károly, Károlyi György – társadalmi és kulturális beágyazottságának, anyagi ráfordításaiknak és beruházásaiknak köszönhetően jött létre. Ahogy a lóversenyzéshez szükséges szaktudást, eszközöket, intézményi infrastruktúrát is ők honosítják meg, és finanszírozták kezdetben Magyarországon, úgy a hazai evezőssport megszületésénél is ők bábáskodtak. A Bach korszak hatalmi önkényében görnyedő magyar közönség a szélesebb néprétegek számára nem volt elérhető. A lótartás és az ezzel gyakorlatilag együtt járó lótenyésztés viszonylag drága mulatság ma is, hiszen az állat vételára mellett a tartásához szükséges állandó költségekkel is számolni kell. A lovat folyamatosan gondozni, etetni kell, melyhez nem csupán szakértelem, hanem infrastruktúra és megfelelő személyzet is szükségeltetik. A ló gazdasági haszna a lóversenyből, a megtett tétekből befolyó összegből, s a tudatos lótenyésztési törekvések szerint eladott lovak árából származik. A hazai lótenyésztés helyzetét tovább rontotta, hogy az arisztokrácia külföldről szerezte be a minőségi lovakat. 

 

 

Luxuslovak

 

Az 1869 és 1914 közé eső időszakot a magyar telivértenyésztés és lóversenyzés aranykoraként tartjuk számon. A Magyar Jockey Club versenyszabályai azonosak voltak az osztrák szabályokkal, de a „versenyügyi dualizmusban” a magyar rész nagyobb súllyal bírt. A nemzeti önérzet terelte rá a figyelmet a nemzeti lóversenyzésre, ami az urak szórakozásából kezdett közös ügy lenni, s egyre nagyobb közönséget vonzott a versenytérre. A lóversenyeken a totális fogadási rendszer (totalizatőr) 1871–72-es bevezetése után óriási mértékben megnőtt a fogadási kedv. 1876-ban Baltazzi Arisztid Kisbér (Buccaneer és Mineral utóda) nevű angol telivér ménje megnyerte az epsomi derbit és a párizsi nagydíjat, a világsajtó a magyar ló dicsőségével volt tele, dagadtak a honfiúi keblek. Kincsem (szülei Cambuscan és Waternymph), a verhetetlen, a legyőzhetetlen „csodakanca” 1874-ben látta meg a napvilágot Tápiószentmártonon, gróf Blaskovich Ernő birtokán. Pályafutása során ötvennégy versenyen indult és valamennyit megnyerte, közte hat ritkaságszámba menő külföldi nagydíjat. A karcsú, sárga kanca, a zöld gyep primadonnája a telivér tenyésztés történetének legendás alakja. Teljesítménye, amit azóta sem ért el a világ egyetlen versenylova sem, nemcsak tulajdonosának, hanem az egész magyar állattenyésztésnek szerzett hírnevet, megbecsülést szerte a világon.

 

 

A ménesben is beváltotta a reményeket, jeles ivadékai – Ollyan nincs, Budagyöngye, Talpra magyar, Kincs, Miczi, Aranyvirág, Csókosasszony, Napfény – sem hoztak rá szégyent. A Magyar Lovaregylet elnöke, Batthyány Elemér zsenialitásának köszönhetően az 1880-as években a Szent István díj köré csoportosított versenysorozat lehetőséget biztosított a versenyzőknek a III. osztálytól az I. osztály élvonaláig, egy 30.000 forintos díj megnyerésére. Ez a korszak adta egyúttal a legnagyobb tenyésztőket, Festetics Taszilót (nomen est omen), valamint Wenckheim Dénes, Dréher Jenő, Baghy Gyula, Jankovich Gyula, Szemere Miklós, Csekonics Gyula, Pejacsevich Albert urakat. A kitűnő versenyeredményeket elért mének, mint például Buccaneer, Verneuil, Cambuscan, Bend Or, Bona Vista és Fenék ivadékaik útján az országos lótenyésztésbe is eljuttatták jó tulajdonságaikat. A korszak három legjelentősebb trénere Francis Cavaliero, Thomas Benson és Robert Hesp, Kincsem idomárja és minden idők egyik legnagyobb magyar zsokéja, Janek Géza. Az elvesztett I. világháború, a leszűkített országhatárok és a gazdasági pangás véget vetett a magyar telivértenyésztés és versenysport aranykorszakának.

 



A lóversenyzés és lovassport múltja számos érdekes történettel, anekdotával szolgál
 
Kincsem fia, a tehetséges Kincsőr indult volna a hamburgi versenyen, amikor holtan találták a boxban, a lovat valószínűleg megmérgezték. Az elkeseredett tréner felpattant a tartalék lóra, Urambátyámra és végigverte vele az egész német mezőnyt. Amikor egy pej mén a Petőfi nevet kapta, Tóth Béla, az akkor ismert közíró nyílt levélben tiltakozott a profán névadás ellen. Nem volt igaza, de a lovat mégis átkeresztelték Pardonra, ennek ellenére négy versenyéből hármat nyert, ám puhasága miatt visszavonultatták. Értékes díjon futott Eszterházy Miklós Nem szabad nevű lova és erős küzdelemben, holtversenyben ért célba. Az elsőséget a páholyban ülő Vilmos német császár döntötte el Nem szabad javára, és sokak felháborodására. Sokat mond a versenysport sikeres és nyereséges voltáról hogy még a háborús, 1917-es esztendőben is lovag Mauthner Viktor negyvennégy lovával ötvenkilenc versenyben diadalmaskodott és ezzel kilencszázezer koronát kasszírozott. A legnagyobb ismert turf veszteséget Wenckheim gróf léhűtő fia hozta össze, néhány fogadással összesen tizennégy milliárd korona, azaz 1 250 000 pengő értékben, melyet a tajtékzó papa volt kénytelen rendezni. Kun Béláék nem sokat vacakoltak az úri-murival, amikor hatalomra kerültek, néhány nap alatt beszántották a versenypályát. Elsők között tartott versenylovakat a magyar hölgyek közül Meszlényi Adrienn a Nemzeti Színház művésznője, nem mellesleg gróf Szemere Miklós titkos barátnője. Ha véletlenül Szemere lova nyert 
a hölgyé ellenében, a nyereséget átutalta kedvesének. Így mulatott egy igazi, gavallér magyar úr! 
 
Írta: Csontó Sándor
Fotók: fortepan.hu, Kincsem Park
Legfrissebb cikkek
© Gentlemen's CHOICE 2016