Bádog Böske & Galamb Jóska

 

A Saint Louis-i autókiállítás sorsfordító eseménynek bizonyult, a 23 éves fiatalember beleszeretett az autóba. Ennek hatására döntött úgy, hogy az amerikai autógyártás fellegvárának számító Detroitba utazik. Galamb elsőként a Fordnál jelentkezett, ahol fanyalogva fogadták: Mit akar, amikor alig beszéli a nyelvet? Nem gondoltam, hogy ebben a gyárban beszélő mérnökre van szükség – hangzott Galamb meghökkentő, de frappáns válasza. De egy próbarajz elkészítése után fel is vették szerkesztő rajzolói munkakörbe. Nem sokkal Galamb belépése után egyik rajza Ford kezébe került, aki külön feladatokkal bízta meg. Az N-modell hűtőrendszerének újratervezése után a gyár főkonstruktőrévé lépett elő, ezzel elindult fantasztikus karrierje, az első sorozatgyártásban gyártott autó, a T-modell sok fontos alkatrészét tervezte. Fordnak az volt a véleménye, hogy egy autó minden egyes alkatrésze kockázati tényező, mivel hiba forrása lehet. Minél több az alkatrész, annál több a hibalehetőség. Olyan autót akart tehát összehozni, amelyet különösebb hozzáértés nélkül, akár csípőfogóval és kalapáccsal is meg lehet javítani. Charles Harold Wills és Galamb mellett egy másik magyar, Farkas Jenő is ontotta magából az ötleteket.

Galambnak először új hajtóművet kellett terveznie. Fél évig dolgozott rajta, az ígéretesebbnek tűnőket le is modellezte. A választás a bolygóműre, a Wilson-váltó módosított változatára esett. Galamb tervezte a motort is, az első levehető hengerfejű konstrukciót Amerikában. Az alvázat és a karosszériát – két és négyüléses kivitelben – Galamb instrukciói alapján mások tervezték, de a lehető legkevesebb lemezhulladékot eredményező kivágási tervet már megint ő maga dolgozta ki. Az autó teljes tervdokumentációjának elkészítése mintegy két évet vett igénybe. Az 1908 októberében piacra került T-modell kora legegyszerűbb és legmegbízhatóbb autójának számított, 800 dolláros árával pedig a legolcsóbb is volt. 

Az alkatrészek az összerakás sorrendjében, futószalagon érkeztek a munkahelyekre. A kocsi össztömege 540 kg volt és egy négyhengeres, 2879 cm³-es, vízhűtéses benzinmotor hajtotta. A hajtómű bolygókerekes volt, a sebességváltás pedállal történt. Az elérhető végsebesség 70 km/h feletti, a fogyasztás 10 liter/100 km volt. Gyártásához hőkezelt fémeket és vanádiumot is használtak. A borítólemezek nagy része nem kézi kalapálással, hanem mélyhúzással készült. A maga idejében rendkívül modern gépkocsinak számított. Rövid idő alatt ez a modell lett az amerikai népautó. Beceneve a kedveskedő „Tin Lizzie” (Bádog Böske) volt. 

Tulajdonképpen Galamb József szervezte meg a gépkocsik futószalagon való gyártását 1913-tól, ez nagymértékben növelte a termelékenységet. Kezdetben 1 percenként, a csúcson 10 másodpercenként készült el egy T-modell. Olyan találmányai, mint a bolygókerekes sebességváltó vagy a villamos gyújtóberendezés, a kor gépkocsigyártási technikájának kimagasló eredményei voltak. Gyártották két- és négyüléses, nyitott és zárt, pick-up, sőt kisteherautó változatban is. A versenypályákon is bizonyított. 1909-ben a több mint 4000 mérföldes New York-Seattle derbin is győzött, de a későbbiek során is több győzelem és sebességi csúcs fűződik a nevéhez. De a Fordnak is váltani kellett. 1927 elején leállították a T-modell gyártását, és ez év végén az új A-modellel jelentek meg a piacon. A T-modell forradalmasította az autóiparban a tömeggyártást. Hatalmas népszerűségnek örvendett, megbízhatósága, könnyű javíthatósága, egyszerű vezethetősége, nem utolsó sorban az alacsony ára miatt. Galamb 1915-től a gyár Fordson-traktor tervein dolgozott, aki mindössze egy hónap alatt elkészítette a mintapéldányt, jórészt a gyártott autótípusok alkatrészeinek felhasználásával. A próba – Henry Ford farmján – sikerült, és egy külön erre a célra létesített műhelyben hamarosan hozzá is fogtak a gyártáshoz. A Fordson traktor és a Ford autók első magyarországi képviselői pedig – ki más lehetett volna –, a Makón maradt Galamb fivérek voltak, akik autójavításra rendezkedtek be. Galamb József a Ford cég mérnöki osztályának vezetője lett, amerikai állampolgárságot kapott, megnősült és véglegesen letelepedett Detroitban. Negyven évig állt a Ford szolgálatában, több személy- és tehergépkocsi-típus kifejlesztésében is szerepet játszott, a háborús években pedig tengeralattjáró-kereső, harckocsi- és repülőgépmotorok tervezésében vett részt. 1921-ben ösztöndíjat alapított olyan makói, szegény sorsú diákoknak, akik felső ipari iskolában kívántak tanulni. Több ízben visszalátogatott Magyarországra, itthon előadásokat tartott a Magyar Mérnök és Építész Egyletben. Galamb úr 1955-ben hunyt el Detroitban.

Aki leültette a világot a képernyők elé

Egy gimnazista fiú érdeklődését annyira lekötötte a motorok szerkezete és működése, hogy tizenhat esztendősen könyvet írt az autókról, ami több kiadást is megért. (Mihály Dénes: Az automobil, teherautó, motorkerékpár. Szerkezete, kezelése, vezetése, gyakorlati tanácsok, hatósági rendeletek, soffőrvizsgálat stb.) Második könyvének témája a motorkerékpár volt. A gödöllői születésű Mihály Dénes (1894–1953) miután elvégezte a mai Vörösmarty Mihály Gimnáziumot, a Műegyetemre iratkozott be, ott szerzett gépészmérnöki oklevelet. Mint fiatal műegyetemi hallgató már 1917-ben két szabadalmat jelentett be a távolbalátás területén.

Az egyetemi évek után a telefongyárba ment dolgozni, ahol megkezdte a távolbalátással kapcsolatos gyakorlati kísérleteit. 1919-ben született meg a Telehor, egy szeléncellával és húros oszcillográffal működő szerkezet, amely már akkor alkalmas volt állóképek közvetítésére akár több kilométerre is. Találmányát azonban akkor nem találták sem olyan fontosnak, sem olyan hasznosnak, hogy további kísérleteihez támogatást adjanak, ráadásul az I. világháború elvesztése következményeként kísérletei is akadoztak. 

„Először fogok tollat, hogy magyar nyelven is beszámoljak az elektromos távolbalátásról és azokról az eredményekről amelyeket, sajnos, csak külföldön sikerült elérnem, különös meghatottság fog el. Abban az óriási, mondhatnám emberfölötti küzdelemben, amelyet egy „elátkozott” probléma megoldásáért vívtam az egész „hivatalos tudományos világgal” szemben, bizony kevés idő maradt elmélázásokra. A napról napra tartó küzdelem, kísérletek, néha-néha a lankadó munkatársak folytonos tüzelése, a hivatalos szakkörök előtt való bizonyítgatások, aztán a siker, a folytonos bemutatások, újabb és újabb kísérletek, tökéletesítések, nem hagytak időt merengésekre.” A nehézségek ellenére 1922-ben jelentkezett egyik legjelentősebb találmányával, a „Projectophonnal”, amellyel nemzetközi szinten is elismerést nyert a hangosfilm területén. 1924-ben Berlinben jelent meg „Az elektromos távolbalátás és a Telehor” című könyve. Ez olyan sikert aratott, hogy meghívták a német posta Allgemeine Elektrizitäts Gesellschaft kísérleti állomáshoz, és mivel itt biztosították számára a kutatás feltételeit, az ajánlatot el is fogadta. Európában ebben az időben több televíziós rendszer is született. Angliában 1926-ban mutattak be televíziós képeket mozgó tárgyakról, de amikor végleges döntésre került sor a különböző televíziós rendszerek között, akkor Mihály Dénes Telehor nevű rendszerét fogadták el. 1928-ban már rendszeres adást sugároztak a Berlin-Witzleben adóállomásról. (Az eredeti Telehor készüléket ma a Deutsches Museumban őrzik Münchenben.) 1928-ban a berlini rádiókiállításon fényreléként ködfénylámpát alkalmazott, egy év múlva pedig a világon először az ő szabadalma alapján sikerült – a 175,4 méteres hullámhosszon – mozgó televíziós közvetítést adni a Berlin-Witzleben rádióállomáson. „a szobában ülő személyeket rendes szobafény mellett, mesterséges fényforrás nélkül sikerült »,átvinni«, még este 7 órakor is.”

1930-ban televíziók gyártására alapított vállalatot TELEHOR AG néven. Kutatásainak eredményeit számos szabadalom jelzi ebből az időből. Zseniális ötleteinek egyik bizonyítéka ebben az időben a „phonokerék”, amelynek megalkotásával sikerült megoldania a kép és a hang szinkronját, hozzájárulva a hangosfilm elterjedéséhez. A hangosfilm fejlődését a hangrögzítés tökéletesítésével és a hangminőség javításával összefüggő találmányai révén is elősegítette. Később, 1933-ban E.H. Traub fizikussal együttműködve már egy korszerűbb televíziós készüléket mutathatott be, amelyet maga még tovább tökéletesített. Ez volt az a képet 240 sorra felbontó televíziós készülék, amelynek képét akár 2,5 ×3 méteres nagyságban is ki lehetett vetíteni! (Mihály–Traub féle forgótükrös vevőkészülék). Nevéhez sok más elektronikai jellegű találmány sikere is fűződik. Az ő irányításával került sor 1936 őszén az első zárt láncú televíziós közvetítésre a Gellért Szállóban, ahol mintegy harminc méteres távolságra közvetítettek televíziós képet. Az akkori felszerelés ma is megtalálható a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Mihály Dénes munkája a filmművészetre is kihatott, mivel a televíziós képkompozíció a kamaradrámákhoz is utat nyitott, ami főleg az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején éreztette stílusformáló hatását. Hitler uralma idején internálták és koncentrációs táborba került, mert üldözötteket rejtegetett. Bár munkái és lehetőségei sokszor külföldre kötötték, ötleteinek alapjai itthon születtek, s ő is mindvégig magyarnak vallotta magát. Részben neki köszönhetjük, hogy ma az emberiség a televíziók képernyői előtt nap, mint nap szórakozhat. 1953. augusztus 29-én, tüdőbajban hunyt el Nyugat-Berlinben.